"A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését." Kiss-Márton Adrienn

Virtuális asszisztens definíció

 

2014 óta vagyok ezen a virtuális pályán, ekkor kezdte meg hivatalosan az irodamanager a működését. Mikor kezdtem a vállalkozásomat, itthon még nem igazán volt kultúrája az effajta vállalkozásoknak, s csak nagyon minimális információm volt róla.

Belevágtam, mert határozott, kristálytiszta elképzelésem volt arról, hogy milyen jellegű vállalkozás támogató szolgáltatást szeretnék nyújtani.

Egy olyan szolgáltatást, ami a korábbi munkatapasztalataim, tudásom esszenciája.

Egy csavart viszont vittem a dologba, mert a vállalkozók számára az általam nyújtott szolgáltatások csakis virtuálisan voltak és vehetőek igénybe a mai napig is. Van olyan ügyfelem, akit a kezdetek óta támogatok és csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Személyesen soha nem találkoztunk!

Az országhatár sem jelentett problémát a szolgáltatásom igénybe vételére, így 2016-ban lett is egy ügyfelem a UK-ből. Ő hívta föl a figyelmemet a külföldön aktívan működő virtuális asszisztensekre. Így nyomon követem a világban működő trendeket is.

Tudásom, tapasztalatom egyaránt tartalmazza a virtuális asszisztencia hazai piacának lehetőségeit, nehézségeit, csakúgy, mint a nemzetközi porond lehetőségeit. Mint tapasztalt irodamanager ( virtuális asszisztens) meg szeretném osztani Veletek azt a rengeteg dolgot, tudást, amit az évek alatt összegyűjtöttem.

A virtuális asszisztensség kishazánkban is egyre nagyobb teret hódít, a vállalkozók körében is egyre kedveltebb támogatási forma.

 

De kik is ők valójában?

 

A virtuális asszisztens, egy gyűjtő fogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését.

A virtuális asszisztensek szakosodhatnak képzettségüknek, tapasztalatuknak, érdeklődési körüknek megfelelően. Hazánkban virtuális asszisztens néven futnak azok a vállalkozások, akik virtuális adminisztrációs asszisztencia szolgáltatásokat látnak el.

De ebben a virtuális asszisztens gyűjtőfogalomban, azért ennél jóval több van.

Ide sorolhatjuk például a virtuális marketing asszisztenseket, a virtuális szövegíró (tartalom készítő) asszisztenseket, stb. Vagyis a virtuális asszisztens nem feltétlenül, s nem minden esetben egyenlő egy ‘virtuális titkárnővel’.

A legelső és legfőbb különbség a virtuális asszisztens és az otthonról dolgozó virtuális titkárnő között, hogy a virtuális asszisztens vállalkozás keretében, az otthonról dolgozó virtuális titkárnő pedig munkavállalói státuszban végzi el a rá bízott feladatokat. A virtuális asszisztensnek egyszerre akár több ügyfele is lehet, s a jobb, keresettebb asszisztensek naptárjába nehéz bekerülni. ;)

a1f194da452dcd6c6f3dfad74c5a7229.png

A virtuális asszisztensek szabadúszó, egyéni vállalkozók, akik szerződéses kapcsolatban állnak ügyfeleikkel. A saját vállalkozásuk adózásáért saját maguk felelnek, vagyis az ügyfélnek nincs gondja a munkabérre, járulékokra, munkaviszonnyal kapcsolatosan jelentkező egyéb teendőkre. A virtuális asszisztens egyszerre több ügyfelet is kiszolgálhat, feladatait elláthatja

  • havidíjas elszámolásban,
  • órabérben,
  • project alapú díjazással,
  • stb.

Amilyen formában a szerződő felek megállapodnak.

 

Az én olvasatomban, tapasztalataim alapján manapság egyre inkább az a tendencia, hogy a virtuális asszisztensek többsége a virtuális platformon (amely platform ma már szinte kikerülhetetlen) tevékenykedő vállalkozásokat támogatja.

Segít számukra:

- az értékesítési csatorna kiépítésében,

-  rendbe tenni az elhatalmasodó irathalmazt,

- rendszerezeni az e-mailjeiket,

- elláthatja a cég ügyfélszolgálati feladatait akár telefonon, akár e-mailben,

- kezelheti a socail media felületeit, s még megannyi más feladatot.

 

S hogy miért is jobb egy virtuális vállalkozás számára egy irodamanager-t (virtuális asszisztenst) szerződtetni?

Mert mi is ugyanabban a virtuális világban mozgunk, mint a Te vállalkozásod.

Mert mi is elsőként ugrunk a technikai vívmányokra, fejlesztésekre, hogy a saját vállalkozásunkat még jobbá, még hatékonyabbá tegyük.  

Így ha Neked van szükséged valamilyen technikai újdonságra, együttes erővel könnyebben megtalálhatjuk azt .Mert az irodamanager ebben is különbözik a hazai virtuális asszisztensektől, hogy képes projectekben gondolkodni, képes arra, hogy átlássa, racionalizálja a folyamataidat, képes akár nemzetközi csapat-társakat is bevonni a folyamataiba, ha a céged esetleg a nemzetközi piacokra törne.  

 

Érdemes követned az oldalamat akár vállalkozóként, akár virtuális asszisztensként. Sok hasznos dolgot fogok megosztani Veletek a jövőben. S ha nem szeretnél lemaradni a frissen megjelenő cikkekről, kövess a fb-on, LinkedIn-en.

 

“Minden sikeres vállalkozó mögött áll egy irodamanager!”

Kiss-Márton Adrienn

irodamanager

www.irodamanager.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://virtualisasszisztens.blog.hu/api/trackback/id/tr2912623419

Virtuális Asszisztensek Magyarországon

Kishazánkban is gomba mód szaporodnak a virtuális asszisztensek. Blogommal a szolgáltatást szeretném bemutatni, népszerűsíteni, s hogy milyen lehetőségek rejlenek bennünk, virtuális asszisztensekben. Bízom benne, hogy a külföldi tendenciáknak megfelelően egyre több magyar vállalkozó is igénybe veszi szolgáltatásiankat, s kihasználják a virtuális vállalkozástámogatásban rejlő lehetőségeket.

Friss topikok

Címkék

10+1 előnye a home officenak télen (1) 5+1 tipp hogyan legyél virtuális asszisztens (1) adminisztráció (1) adminisztráció másodállásban (2) adminisztrátori támogatás (1) aliva (1) alvászavar (1) anyatalpaló (1) archiválás (1) assista (1) a jövő munkavállalója (1) a va-t nem a neve teszi virtuális asszisztenssé (1) beautyrobic (1) beköszönő (1) botka szilvi (1) branding (1) brandsupport (1) chatbot (1) controller virtuális asszisztens (1) controlling (1) e-asszisztens (6) első virtuális asszisztens felmérés Magyarországon (1) ewa (1) felmérés a hazai virtuális asszisztensekről (1) felmérés virtuális asszisztens (1) ferencz mónika (1) férfiak (1) férfi virtuális asszisztens (2) gördülékeny munkanap (4) halogatás (2) hamvai mariann (1) hatékony segítség (8) hogyan legyek jó virtuális asszisztens (1) hogyan legyél virtuális asszisztens (3) home office (1) interjú 2 hazai virtuális asszisztenssel (1) irodamanager (11) jövő munkavállalója virtuális asszisztens (1) karácsony (1) kintlévőségek kezelése (1) kiss-márton adrienn (6) kreatív tartalom (1) lurdy (1) magyar marketing fesztivál 2019. (1) márkaépítés (1) marketing (3) mea (1) megoldás munkaerőhiányra (1) mennyibe kerül egy virtuális asszisztens (1) mesterkurzus (1) miklovicz módszer (1) mire jó egy virtuális asszisztens (7) mit csinál egy virtuális asszisztens (11) munkaerőhiány (1) nem mindenki virtuális asszisztens (1) netasszisztens (1) nincs ügyfélszolgálat (1) nőuralom (1) nyomaszt a sok munka (1) olcsó virtuális asszisztens (1) online adminisztráció (3) online asszisztens (3) online vállalkozástámogatás (8) operatív vállalkozás támogatás (6) őrült hajtás (1) pályelhagyás (1) péter éva (1) pörzsölt móni (1) robotizáció (1) sárréti chilifarm (1) socialmads (1) storytelling (1) szalay ádám (1) szorít a határidő (1) szuperkonferencia (1) tartalomgyártás (1) tartalom készítés (1) termékfejlesztés (1) tökéletes virtuális asszisztens (7) tóth-hefler katalin (1) ügyfélszerzés virtuális asszisztensként (1) ügyfélszolgálatos (1) utazás szervezés (1) vállal (1) vállalkozás támogatás (2) va hungary (11) VA marketing (2) VA mentor (2) va mentor (12) VA piac (2) VA szolgáltatások (3) VA vs MAV (1) virtuális asszisztencia (22) virtuális asszisztens (32) virtuális asszisztensek (1) virtuális asszisztensek magyarországon (12) virtuális asszisztensek Magyarországon (16) virtuális asszisztensek társasága (2) virtuális asszisztenst keresek (3) virtuális asszisztens árak (2) virtuális asszisztens definíció (2) virtuális asszisztens feladatai (8) virtuális asszisztens felmérés (1) virtuális asszisztens képzés (1) virtuális asszisztens keres-kínál (1) virtuális asszisztens keres-kínálat (1) virtuális asszisztens kínálat (1) virtuális asszisztens közösség (2) virtuális asszisztens márkaépítés (1) virtuális asszisztens mit csinál (5) virtuális asszisztens szolgáltatás (6) virtuális asszisztens szolgáltatások (1) virtuális asszisztens vállalkozás (1) virtuális asszisztens videó interjú (1) virtuális marketing (1) webdesign (1) webshop karácsony (1) webshop manager (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása