"A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését." Kiss-Márton Adrienn

Miért fontos a márkaépítés virtuális asszisztensként?

A VAM (Virtuális Asszisztensek Magyarországon) csoport tagjai számára rendszeresen igyekszem partnereket felkutatni, akiknek a rendezvénye/képzése hasznos lehet a hazai virtuális asszisztens vállalkozóknak. A virtuális asszisztensek napi feladatai közé tartozik - amellett, hogy más vállalkozók, vállalkozások működését támogatják,-  saját vállalkozásuk, márkájuk építése is. 

Egy mostani együttműködés kapcsán az I. Márkaépítők Szuperkonferencián vehetett részt az egyik VAM tag, Botka-Ilyés Szilvi, aki az alábbi beszámolót írta a konferenciáról.

 20190328_101523.jpg

"Aznap reggel kicsit morcos voltam, emlékszem. Aggódtam, hogy érek majd oda a reggeli
kezdésre a nagy dugóban, mi lesz velem, ha nem szerzek kávét az előadás kezdete előtt,
mert mindig fél óra minimum a regisztráció. A Lurdyba érkezvén már lelki szemeim előtt láttam a
szokásos kényelmetlen székeket, amelyeken mindig hosszas konferenciákat kellett végig
ülnöm.
Számomra csak a helyszínen vált világossá, hogy az előadások bizony a moziteremben
lesznek megtartva. Akkor már felcsillant a szemem, kíváncsian vártam, hogy lehet egy ilyen
rendezvényt moziban tartani. A regisztráció körülbelül 2 percet vett igénybe, kaptunk
ásványvizet, és kiderült, még kávé is van. Ilyen kényeztetésben azért nem minden
rendezvényen részesítik a résztvevőket. Akkor már tudtam, hogy jó helyen vagyok, és
hogy szuper napom lesz.

Rejtelmes félhomályban el is kezdődtek az előadások.

„Olyanok vagyunk, mint a Trónok harcából ismert természetfeletti
lények. Mások!”

- kezdte az előadását Bognár Márk, a Sárréti Chilifarm alapítója.
Talán ez a mondat foglalja össze leginkább az előadások fő mondanivalóját. Ha akarsz egy
márkát építeni, abba igenis merd beletenni az egyéniséged, és ezt kommunikáld is. Ha te a
vicces bohóc fazon vagy, akkor képviselje a márkád ezt. Ha a kicsit kocka informatikus,
akkor pedig legyél az. Lehetsz elegáns, szexy vagy kommersz. A lényeg, hogy a márkád
minden esetben tükrözze azt, amit adni tudsz a vevőidnek.


Hihetetlen volt látni, hogy egyes márkák honnan indultak. Mesebeli történetek, valódi
hősökkel. Olyanokkal, akik nem adták fel, amikor egy akadályba ütköztek, akik azonnal meg
akarták mászni az Üveghegyet, amikor végre sikerült átkelniük az Óperenciás tengeren.
Végül mindegyik hős elnyerte a méltó jutalmát, eljutottak Hetedhét országba, és övék lett a
királyság.

Ha lehet említeni egy személyes kedvencet, engem teljesen magával ragadott Békési
Brigitta előadása. Ő a Beautyrobic megalkotója egyébként. Rendszeresen látogatta a
különböző aerobic órákat, mégsem érezte egyiket sem az igazinak.

Mit tett? - Változtatott!


Kitalált egy saját stílust. Az első órájára elhívta egy barátnőjét, hogy legalább egy biztos
résztvevő legyen majd az órán. Összesen 3-an voltak az első alkalommal. Sokan ebben a
helyzetben egyből feladnák, kudarcnak éreznék. Ő mégis folytatta. Hitt magában, hitt az
ötletében. Ha neki is tetszik, akkor másnak is fog, csak meg kell találni azokat az
embereket. Ma már rengeteg városban tartanak ilyen jellegű órákat. A nők imádják,
mindenhol teltház van. Már a tengerentúlról is érdeklődnek az edzésmódszer iránt és Brigi
könyvet is írt a nőknek.


Számomra mégsem az volt a lenyűgöző a történetében, hogy nem adta fel, amikor már más
megtette volna. Ő kitalált valamit, amit szenvedéllyel szeretett csinálni. Ez a lelkesedés a
munkája iránt, az alázat, az elköteleződés teljesen átjött abból, ahogyan beszélt. Azt
gondolom, ez lehet az igazi TITOK. Hiszen a többi előadónál is ezt éreztem. Egytől egyig
olyan áhítattal beszéltek a saját márkájukról, hogy legszívesebben azonnal vettem volna a
termékükből.

Szeresd, amit csinálsz, tarts ki a nehéz időkben, és akkor egészen biztosan sikerre
vagy ítélve!

 

A késő délutáni program 3 előadásból állt.


Az első téma a Márkaépítés Instagramon volt. Itt egészen az alapoktól elmondták, hogyan
érdemes egy üzleti Insta fiókot létrehozni. Ha jelen vagy ezen a platformon, mindenképpen
figyelj a magas minőségű tartalomra, a szép fotókra, hiszen itt ezzel tudod felhívni magadra
a figyelmet. A rossz hír, hogy ezt a fiókot ápolni kell, jelen kell lenned minden nap
valamilyen formában.


Ezután következett a Márkaismertség Facebookon című előadás. Mivel gyakran kezelek
ilyen oldalakat, így nem mondom, hogy sok újdonságot hallottam. Az viszont biztos, hogy a
Facebook még nem halt meg akkor sem, ha csökkentek az elérések. Nagyon fontos, hogy
építs közösséget, hiszen a jövő már a csoportoké. Olyan lehetőségeid lesznek, amelyek
egy sima oldalnál soha nem fognak létezni.


Németh Szilvi az értékesítési tölcsérről beszélt egy kicsit más megközelítésből. Végig
néztük, hogy a vásárlási folyamat mely szakaszában, mi a vevőd problémája, hogyan tudod
átlendíteni azon. Hogyan nyerd el a vásárlót, amikor már eljutott a döntés szintjére,
viszont még 2-3 ’eladó’ között gondolkodik? Itt jön a képbe a te branded.

Azt fogja választani, akivel azonosulni tud.


A végére maradt Norbi előadása, aki bemutatta nekünk a ’Miklovicz módszert’. Ez egy
marketing érettségi piramis. Különböző szempontok alapján kellett pontozni a
vállalkozásodat. Sajnos az idő rövidsége miatt ezen nem tudtunk végig menni, viszont így is rengeteg hiányosságra rávilágított, amelyet én még nem csinálok, vagy nem is gondoltam rá, hogy érdemes lenne
foglalkozni vele.

Egy nagyobb cégnek, ahol már több alkalmazott is van, úgy gondolom mindenképpen érdemes végigcsinálnia ezt a tesztet.

Virtuális asszisztensként mi a tanulság?


Nekünk is érdemes a brandépítéssel foglalkoznunk. Hiába nyújtjuk ugyanazokat a szolgáltatásokat, a brandünk az, ami meg tud különböztetni minket egymástól. Ez az, ami alapján a vállalkozók el tudnak köteleződni mellettünk. Illetve ennek a segítségével tudunk olyan ügyfeleket szerezni, akikkel valóban mi is együtt szeretnénk dolgozni.


A másik lényegi észrevételem az volt a délutáni előadásokon, hogy sok vállalkozó még nem igazán van tisztában a social média adta lehetőségekkel. Nem tudják például, hogy lehet posztokat időzíteni, statisztikákat mérni. Ha virtuális asszisztensként szerepel a palettádon a social-média menedzsment, akkor mindenképpen kommunikáld ezt kifelé.


Végül azt tanácsolom, hogy látogass el minél több ilyen rendezvényre, hiszen remek alkalom networkingre, a virtuális asszisztencia népszerűsítésére, megismertetésére.

Mi vállalkozók pedig a legtöbbet egymástól tanulhatjuk."

Botka-Ilyés Szilvi

botka_szilvi.png

 

 

 

 

Ha Te is virtuális asszisztens vagy, vagy szeretnél az lenni, csatlakozz bátran a közösségünkhöz. Csak 3 kérdésre kell jól válaszolnod. :)

webp_net-resizeimage.png

Ha vállalkozóként ki sem látsz a teendőid közül és fontolgatod segítség igénybevételét, bátran nézz körül a virtuális asszisztens keres-kínál csoportban, ahol akár hirdetést is feladhatsz.

keres-kinal.png

Kiss-Márton Adrienn

 

A bejegyzés trackback címe:

https://virtualisasszisztens.blog.hu/api/trackback/id/tr8014771792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Virtuális Asszisztensek Magyarországon

Kishazánkban is gomba mód szaporodnak a virtuális asszisztensek. Blogommal a szolgáltatást szeretném bemutatni, népszerűsíteni, s hogy milyen lehetőségek rejlenek bennünk, virtuális asszisztensekben. Bízom benne, hogy a külföldi tendenciáknak megfelelően egyre több magyar vállalkozó is igénybe veszi szolgáltatásiankat, s kihasználják a virtuális vállalkozástámogatásban rejlő lehetőségeket.

Friss topikok

Címkék

10+1 előnye a home officenak télen (1) 5+1 tipp hogyan legyél virtuális asszisztens (1) adminisztráció (1) adminisztráció másodállásban (2) adminisztrátori támogatás (1) aliva (1) alvászavar (1) anyatalpaló (1) archiválás (1) assista (1) beautyrobic (1) beköszönő (1) botka szilvi (1) branding (1) brandsupport (1) chatbot (1) controller virtuális asszisztens (1) controlling (1) e-asszisztens (4) első virtuális asszisztens felmérés Magyarországon (1) felmérés a hazai virtuális asszisztensekről (1) felmérés virtuális asszisztens (1) férfiak (1) férfi virtuális asszisztens (2) gördülékeny munkanap (4) halogatás (2) hamvai mariann (1) hatékony segítség (7) hogyan legyél virtuális asszisztens (2) home office (1) interjú 2 hazai virtuális asszisztenssel (1) irodamanager (11) karácsony (1) kintlévőségek kezelése (1) kiss-márton adrienn (3) kreatív tartalom (1) lurdy (1) magyar marketing fesztivál 2019. (1) márkaépítés (1) marketing (3) mea (1) mennyibe kerül egy virtuális asszisztens (1) mesterkurzus (1) miklovicz módszer (1) mire jó egy virtuális asszisztens (7) mit csinál egy virtuális asszisztens (11) netasszisztens (1) nincs ügyfélszolgálat (1) nőuralom (1) nyomaszt a sok munka (1) olcsó virtuális asszisztens (1) online adminisztráció (3) online asszisztens (3) online vállalkozástámogatás (7) operatív vállalkozás támogatás (6) őrült hajtás (1) pályelhagyás (1) pörzsölt móni (1) robotizáció (1) sárréti chilifarm (1) socialmads (1) storytelling (1) szalay ádám (1) szorít a határidő (1) szuperkonferencia (1) tartalomgyártás (1) tartalom készítés (1) termékfejlesztés (1) tökéletes virtuális asszisztens (5) tóth-hefler katalin (1) ügyfélszerzés virtuális asszisztensként (1) ügyfélszolgálatos (1) utazás szervezés (1) vállalkozás támogatás (2) va hungary (11) VA marketing (2) va mentor (12) VA mentor (2) VA piac (2) VA szolgáltatások (3) VA vs MAV (1) virtuális asszisztencia (21) virtuális asszisztens (29) virtuális asszisztensek (1) virtuális asszisztensek Magyarországon (15) virtuális asszisztensek magyarországon (11) virtuális asszisztensek társasága (2) virtuális asszisztenst keresek (3) virtuális asszisztens árak (2) virtuális asszisztens definíció (2) virtuális asszisztens feladatai (8) virtuális asszisztens képzés (1) virtuális asszisztens keres-kínál (1) virtuális asszisztens közösség (2) virtuális asszisztens márkaépítés (1) virtuális asszisztens mit csinál (5) virtuális asszisztens szolgáltatás (6) virtuális asszisztens szolgáltatások (1) virtuális asszisztens vállalkozás (1) virtuális asszisztens videó interjú (1) virtuális marketing (1) webshop karácsony (1) webshop manager (1) Címkefelhő