"A virtuális asszisztens, egy gyűjtőfogalom, amit azokra a magasan képzett szakemberekre használunk, akik virtuálisan, a távolból segítenek egy-egy vállalkozásnak (vagy akár egyszerre többnek is), támogatják annak működését." Kiss-Márton Adrienn

Virtuális Asszisztensek Magyarországon
Helyzetjelentés a piac kínálatáról 2017.12.31-i állapot szerint

Egy tökéletesen megválasztott virtuális asszisztens pénzt és időt teremt Neked és a vállalkozásodnak.

Mostani bejegyzésemben válaszokat kaphatsz azokra a kérdésekre (menniybe kerül, hogyan vehetem igénybe, hol találom őket, stb.), amik már fölemerültek Benned, ha virtuális asszisztenst kerestél magad mellé a hazai piacon.

ertekes_befektetes_1.png

Hogy miért készítettem el ezt a felmérést? Jómagam irodamanager szolgáltatásom keretében online vállalkozástámogatást nyújtok 2014.óta.

2017. nyarán lettem figyelmes a gomba módra megjelenő hazai virtuális asszisztensekre.

Mivel célom a VA szolgáltatást nyújtók megbecsültségének és a magas színvonalon szolgáltatást nyújtó virtuális asszisztensek munkájának támogatása, így folyamatosan figyelemmel kísérem a hazai piac alakulását. A hazai virtuális asszisztensek működését az általam működtetett közösség létrehozásával, napi szintű mentori támogatásommal kívánom javítani. A kereslet-kínálat könnyebb egymásra találását pedig az online piactér üzemeltetésével. 

A virtuális asszisztens (legalábbis az irodamanager féle ;) ) jóval több, mint egy távtitkárnő, vagy egy távmunkában foglalkoztatott alkalmazott. Erről korábbi írásaimból már megbizonyosodhattál.

A hazai helyzet alakulását legjobban anonim kérdőívekkel lehet nyomon követni. A felméréseket rendszeresen elvégezzük, azok eredményeiről pedig a nagyközönséget tárjékoztatjuk.

A cél ezzel is természetesen, hogy a szolgáltatást igénybe venni kívánók minél jobban megismerjék ezt a fajta vállalkozástámogatást.

Az első hazai VA felmérés eredményét itt olvashatod.

Akkor most lássuk mit mutatnak a számok 2017. december 31-én.

 

A kérdőívet 30-an töltötték ki, ebből a 30 főből 16 aktív, jelenleg működő virtuális asszisztens, a többi 14 pedig aktívan érdeklődik a téma iránt, s tervezi virtuális asszisztens szolgáltatás beindítását a 2018-as évben. Fontos megjegyeznem, hogy a kérdőív kitöltése most is nyilvános volt, s nem csak az általam működtetett zárt csoport tagjai vehettek részt benne.

 

1. Kérdés 

Ezzel a kérdéssel a hazai VA-k virtuális asszisztensként szerzett tapasztalatára szerettem volna rávilágítani

2. Kérdés, arra vonatkozott, hogy fő, vagy mellékállásban végzik a tevékenységet

A jelenleg aktívan működő virtuális asszisztensek 56,3 %-a támogatja főállásban a hazai vállalkozásokat, vállalkozókat.

 

3. Mi volt a fő motiváció, ami elindított az úton (16 válasz)

HR-es mivoltom most is kibújt belőlem, s a kérdések összeállítása kapcsán nagyon kíváncsi voltam a VA pályát választók fő motivációjára. Ahogy korábban már írtam róla a jelen munkahelyi körülmények nem igazán kedveznek a gyermeket vállaló édesanyáknak időbeosztás, rugalmasság tekintetében.

A felmérés eredményeként is hasonló álláspont született. Erről azonban egy hosszabb értekezést majd későbbi posztban fogok megtenni valamelyik csatornámon.

 

4. Virtuális asszisztensként specializálódtál e valamilyen területre?

A válaszadók 50%-a nyújt általános adminisztrációs szolgáltatásokat, míg a másik 50%-uk specializálódott valamilyen területre.

 

5. És akkor el is érketzünk egy izgalmas részhez, milyen szolgáltatásokat kínálnak a hazai virtuális asszisztensek. A toplista:

  • 1 kivételtől eltekintve mindegyik aktív VA nyújt általános adminisztrációs szolgáltatást.
  • közösségi felületek karbantartása
  • ügyfélszolgálat
  • tartalomgyártás
  • weboldal karbantartás
  • blog karbantartás
  • ügyintézés, szervezés
  • marketingasszisztensi feladatok
  • nem hivatalos fordítás
  • információ gyűjtés
  • e-mail fiók kezelés
  • agenda
  • utazásszervezés
  • grafikai munkák
  • hírlevél írás
  • rendezvény szervezés
  • transzformálás
  • migrálás
  • adatfeltöltés
  • pénzügyek

6. Milyen formában vehetőek igénybe itthon a VA-k szolgáltatások?

 

7. Mennyibe kerül egy Virtuális asszisztens óránként?

 

8. Hol találsz virutális asszisztenseket?

 

A fő megjelenési felületük a Facebook. Ezt követi az Instagram, a Google + , YouTube valamint a Twitter. 

 

Ezekre a tényekre derült fény a második hazai VA felmérésből. Köszönöm szépen azoknak, akik szántak pár percet a kitöltésre.

Ha szeretnéd tudni, hogy készen állsz e egy virtuális asszisztensre, akkor ebből a 17 oldalas ingyenes e-bookból megtudhatod. 

www_irodamanager_hu.jpg

Ha már TUDOD, hogy készen állsz, de nem tudod hogyan találd meg az igazit, ebben az e-bookban összeszedtem számodra néhány hasznos tippet a kereséshez, kiválasztáshoz.

igy_talald_meg_a_tokeletes_virtualis_asszisztensedet_2.jpg

 

Kövesd az írásaimat, ha szeretnéd jobban megismerni a virtuális asszisztenseket. Ha Te is virtuális asszisztens vagy és szívesen csatlakoznál az általam - a hazai piacon edződött irodamanager -  mentorként támogatott FB csoporthoz, akkor csak kattints ide, válaszolj MINDHÁROM feltett kérdésre, s máris beengedünk a színfalak mögé.

 

Kiss-Márton Adrienn

irodamanager

"Minden sikeres vállalkozó mögött áll egy irodamanager!"

A bejegyzés trackback címe:

https://virtualisasszisztens.blog.hu/api/trackback/id/tr6213567441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Virtuális Asszisztensek Magyarországon

Kishazánkban is gomba mód szaporodnak a virtuális asszisztensek. Blogommal a szolgáltatást szeretném bemutatni, népszerűsíteni, s hogy milyen lehetőségek rejlenek bennünk, virtuális asszisztensekben. Bízom benne, hogy a külföldi tendenciáknak megfelelően egyre több magyar vállalkozó is igénybe veszi szolgáltatásiankat, s kihasználják a virtuális vállalkozástámogatásban rejlő lehetőségeket.

Friss topikok

Címkék

10+1 előnye a home officenak télen (1) 5+1 tipp hogyan legyél virtuális asszisztens (1) adminisztráció (1) adminisztráció másodállásban (2) adminisztrátori támogatás (1) aliva (1) alvászavar (1) anyatalpaló (1) archiválás (1) assista (1) a jövő munkavállalója (1) a va-t nem a neve teszi virtuális asszisztenssé (1) beautyrobic (1) beköszönő (1) botka szilvi (1) branding (1) brandsupport (1) chatbot (1) controller virtuális asszisztens (1) controlling (1) e-asszisztens (6) első virtuális asszisztens felmérés Magyarországon (1) ewa (1) felmérés a hazai virtuális asszisztensekről (1) felmérés virtuális asszisztens (1) ferencz mónika (1) férfiak (1) férfi virtuális asszisztens (2) gördülékeny munkanap (4) halogatás (2) hamvai mariann (1) hatékony segítség (8) hogyan legyek jó virtuális asszisztens (1) hogyan legyél virtuális asszisztens (3) home office (1) interjú 2 hazai virtuális asszisztenssel (1) irodamanager (11) jövő munkavállalója virtuális asszisztens (1) karácsony (1) kintlévőségek kezelése (1) kiss-márton adrienn (6) kreatív tartalom (1) lurdy (1) magyar marketing fesztivál 2019. (1) márkaépítés (1) marketing (3) mea (1) megoldás munkaerőhiányra (1) mennyibe kerül egy virtuális asszisztens (1) mesterkurzus (1) miklovicz módszer (1) mire jó egy virtuális asszisztens (7) mit csinál egy virtuális asszisztens (11) munkaerőhiány (1) nem mindenki virtuális asszisztens (1) netasszisztens (1) nincs ügyfélszolgálat (1) nőuralom (1) nyomaszt a sok munka (1) olcsó virtuális asszisztens (1) online adminisztráció (3) online asszisztens (3) online vállalkozástámogatás (8) operatív vállalkozás támogatás (6) őrült hajtás (1) pályelhagyás (1) péter éva (1) pörzsölt móni (1) robotizáció (1) sárréti chilifarm (1) socialmads (1) storytelling (1) szalay ádám (1) szorít a határidő (1) szuperkonferencia (1) tartalomgyártás (1) tartalom készítés (1) termékfejlesztés (1) tökéletes virtuális asszisztens (7) tóth-hefler katalin (1) ügyfélszerzés virtuális asszisztensként (1) ügyfélszolgálatos (1) utazás szervezés (1) vállal (1) vállalkozás támogatás (2) va hungary (11) VA marketing (2) VA mentor (2) va mentor (12) VA piac (2) VA szolgáltatások (3) VA vs MAV (1) virtuális asszisztencia (22) virtuális asszisztens (32) virtuális asszisztensek (1) virtuális asszisztensek Magyarországon (16) virtuális asszisztensek magyarországon (12) virtuális asszisztensek társasága (2) virtuális asszisztenst keresek (3) virtuális asszisztens árak (2) virtuális asszisztens definíció (2) virtuális asszisztens feladatai (8) virtuális asszisztens felmérés (1) virtuális asszisztens képzés (1) virtuális asszisztens keres-kínál (1) virtuális asszisztens keres-kínálat (1) virtuális asszisztens kínálat (1) virtuális asszisztens közösség (2) virtuális asszisztens márkaépítés (1) virtuális asszisztens mit csinál (5) virtuális asszisztens szolgáltatás (6) virtuális asszisztens szolgáltatások (1) virtuális asszisztens vállalkozás (1) virtuális asszisztens videó interjú (1) virtuális marketing (1) webdesign (1) webshop karácsony (1) webshop manager (1) Címkefelhő